Képregény a konyhatűzről
A Magyar Biztosítók Szövetsége fontos dologra, de nem egészen pontosan hívja fel a figyelmet.
Otthon is történhet baleset! címet viseli a Magyar Biztosítók Szövetség által kiadott képregénysorozat legújabb része.
A koronavírus okozta veszélyhelyzet köré épített történet szerint Anna egész családja otthon van, édesapa dolgozik, anya főz, Anna pedig online matek órán vesz részt. A baj a konyhában történik meg, telefonálás közben a tűzhelyen magára hagyott serpenyőből felcsapnak a lángok.
Szerencsére Anna tudja, hogy égő olajra tilos vizet önteni, az edényre fedőt kell rakni és elzárni a tűzhelyet.
Eddig még rendben is van, csakhogy a szagelszívó is kárt szenvedett. A képregény ekkor az online kárbejelentőt ajánlja, majd így zárja a történetet:
„Miután elküldték online a kárbejelentést, és a konyhát kitakarították, Annáék együtt nézik meg az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság lakástüzekről készült filmjét.”
A valóságban alaposan hoppon maradhat, aki ilyenkor szépen hátradől. Tűzkárnál ugyanis a biztosítók kérhetik a tűzeseti hatósági bizonyítványt, ami csak akkor lesz, ha a tüzet a 105-ös vagy 112-es segélyhívón időben bejelentik, és a tűzoltók a helyszínen bizonyosodnak meg a történtekről.
Az egyik lakásbiztosítás feltételei között például ez szerepel: „Hatósági eljárás lefolytatására okot adó káresemények (pl. tűz, robbanás) esetén a szerződő (biztosított) köteles azt az illetékes hatóságnak bejelenteni.”
A megfogalmazás elég rafinált, ugyanis egy tűzesetnél nem feltétlenül indul hatósági eljárás, például tűzvizsgálat, de a tűz akár okot is adhat egy hatósági eljárásra, mondjuk ha tűzvédelmi előírás megsértésével összefüggésben keletkezett.
A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvényben előírt tűzjelzési kötelezettségről amúgy sem szabad megfeledkezni: „Aki tüzet vagy annak közvetlen veszélyét észleli, köteles azt haladéktalanul jelezni a hívásfogadó központnak, a katasztrófavédelmi igazgatóság műveletirányító ügyeletének vagy a tűzoltóságnak (a továbbiakban: jelzésfogadó), vagy ha erre nincs lehetősége, a rendőrségnek vagy a mentőszolgálatnak, illetőleg a települési önkormányzat polgármesteri hivatalának (közös önkormányzati hivatalnak).”
A jogszabály szerint a tűz (tűzeset) „az az égési folyamat, amely veszélyt jelent az életre, a testi épségre vagy az anyagi javakra, illetve azokban károsodást okoz”. Mivel a tűzben a szagelszívó is megrongálódott, ráadásul a lakásbiztosítás terhére kártérítési igény lép fel, ezért egyértelmű, hogy a képregényben megelevenedő történetből hiányoznak a tűzoltók. Még akkor is, ha a lángokat házilag sikerült megfékezni, bár ki tudja, hogy a központi szellőzőrendszerben nem terjedt-e tovább a tűz.