Szakszervezeti levél az önkormányzati miniszternek a műegyetemi tragédia kapcsán

Az alábbiakban közöljük Nagy Gábor, a Fővárosi Tűzoltók Szakszervezete elnökének levelét, melyet Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszternek küldött.

Tisztelt Miniszter Asszony!

A társadalom azt várja el a tűzoltóktól, hogy olyan helyeken nyújtsanak gyorsan, és határozottan segítséget, ahonnan mindenki más menekül, vagy ahonnan mindenkit ki kell menekíteni. A tűzoltók felkészülnek minden lehetséges veszélyre, de nem riadhatnak meg a teljesen váratlan helyzetektől sem.

A káresetek színhelyén saját tudásukra, fizikai képességeikre, eszközeikre és nem utolsó sorban társaikra számíthatnak. A fővárosi tűzoltók kiválasztását szigorú egészségügyi, fizikai és pszichikai vizsgálatok előzik meg, és ezeket a képességeket évente ellenőrzésnek vetik alá. A szolgálati csoportokban ezeken túl kialakul egy olyan bajtársi, bizalmi viszony, ahol mindenki megméretik, és mindenkiről eldönti a közösség, hogy az illető mire alkalmas, mit lehet biztosan rábízni. Hamar kiderül, hogy a tűzoltóban társai bízhatnak-e, hogy a tűzoltó alkalmas-e arra, hogy a mentéskor, tűzoltáskor mások életét megmentse, és nem utolsó sorban, hogy bajtársai testi épségét is megóvja.

Bennünket, tűzoltókat, és közülünk is, az egy csoportban szolgálókat a családi szálaknál is szorosabb szálak fűznek össze, mert csak így teljesíthetjük idegeinket és fizikumunkat próbára tévő, veszélyes küldetésünket. Nem vagyunk tökéletesek, és nem vagyunk szentek. Követhetünk el apróbb hibákat és nem tudunk minden helyzetben, azonnal, a legtökéletesebben reagálni minden kihívásra. Éppen ezért figyelünk egymásra, azonnal korrigálunk és segítünk egymáson. Kiértékelünk minden bevetést, és őszintén beszélünk, ha az elkövetett hibákról esik szó, de dicsérünk is, ha erre méltónak találjuk bajtársainkat.

Ahol mi küzdünk, ott más szabályok érvényesek, mint a normális hétköznapi helyeken, az ott történtekről csak mi tudunk számot adni és számon kérni. Mi tudjuk, hogy a szakmának vannak szabályai, de eltökéltek vagyunk, és esküben vállaltuk, hogy feladatunkat testi épségünk kockáztatásával is végre hajtjuk. Mi sok olyant látunk, amiről nem mindig beszélünk, csak egymás között, Mi gyakran átélünk olyan dolgokat, amit nem mindig, és nem egyformán tudunk lelkileg feldolgozni. Aki közülünk elfárad, aki nem bírja a gyűrődést, aki nem tud valami miatt maximálisan teljesíteni, annak segítünk, ha kell rövid, vagy hosszabb időre helyettesítjük. Ha a megfáradt tűzoltó nem tud regenerálódni, más nyugodtabb beosztásba helyezzük, vagy békében megválunk tőle.

A parancs csak eszköz, fontos eszköz a feladatok szervezett végrehajtásához. A parancsot tudni kell kiadni, és tudni kell elfogadni, végrehajtani, mert ettől a képességtől is függhet az életünk. Vezetők és vezetettek egymásra vagyunk utalva.

A bevetésnél mindenki tudása legjavát adja, a maximumot teljesíti, amire pillanatnyi képességei alkalmassá teszik. Nem lehet véletlen, hogy a fegyelmezetlenséget, a felróható magatartásbeli hibákat nem ott követik el bajtársaink. A vezetőknek a tűzoltókat nem kell utólag felelősségre vonni a bevetéskor tanúsított viselkedésükért. Az értékelés a közösség dolga és azt mi meg is tesszük. A tűzoltók és vezetőik tudják ezt, mert ott bent egyenlők vagyunk. A lakosság addig számíthatnak ránk, míg ez a bizalmi viszony közöttünk megvan. Ha mi számíthatunk egymásra, ha mi segítünk egymáson, akkor tudunk másokon is segíteni.

Minket, akik most a Fővárosi Tűzoltóparancsnokságon szolgálatot teljesítünk, mélyen megrendített, hogy három, fiatal bajtársunk szolgálatteljesítés során vesztette életét. A mi további életünkre, szakmai tevékenységünkre, töltsünk be a szervezetben bármilyen beosztást, örökre rányomja bélyegét ez a tűzoltó tragédia.

A tűzoltók és vezetőik a minden eddigi képzeletüket felülmúló tragédiától porba sújtottan, magukba roskadtak, de állták a sajtó, szintén soha nem látott rohamát, és rendelkezésére álltak a zömében íróasztal mellől elszólított, hivatalos vizsgáló közegeknek is. Vigasztalni próbálták a vigasztalhatatlan hozzátartozókat és egymást, közben zökkenőmentesen működtették a tűzoltó szervezetet tovább, mert az élet nem állhat meg.

Minden erőnket összeszedve, fegyelmezetten meg akartuk várni a hivatalnokok vizsgálatának végét, addig nem akartunk rész információkból össze-vissza találgatni, vagdalkozni.

A szülők és hozzátartozók részéről bármilyen magatartás, megnyilvánulás elfogadható és érthető lett volna, mert az őket ért veszteség pótolhatatlan és mérhetetlen fájdalommal jár. Ők azonban ugyanolyan hősiesen viselték fájdalmas terhüket, mint ahogy végezték munkájukat gyermekeik, mintha nem csak a fiaik, hanem maguk is Tűzoltó Esküt tettek volna. Számunkra ez is nagy támogatást jelentett és jelent a jövőben is. Bajtársaink emlékének méltó megőrzése egyben azzal a kötelezettséggel jár számunkra, és a szervezet mindenkori vezetői számára, hogy a hátramaradottakat segítsük és támogassuk.

Kötelességünk volt az eset körülményeit kivizsgálni, a tanulságokat levonni, meghozni azokat az intézkedéseket, amelyek a hasonló vagy súlyosabb tűzesetek felszámolása során, a mai ismert technikák alkalmazásával, a legkisebbre szorítják a tűzoltókat fenyegető veszélyeket. A vizsgálataink eredményét a nyilvánosság elé tártuk, a tervezett intézkedések végrehajtásában nagyon sok támogatást kaptunk személyesen Főpolgármester úrtól és a Fővárosi Közgyűléstől.

Nagyon nagy erőfeszítések árán helyreállítottuk a tűzoltóink megrendült lelkiállapotát, elengedtük azokat, akik a tragédia súlyos terhét, ezek ellenére nem tudták tovább cipelni.

Becsüljük azokat, akik ellenálltak a nem tudjuk milyen célok által vezetett hivatalnoki nyomásnak, amely fejeket követelt a tragédiáért, mert nagyon jól tudjuk ilyen felelősség, senkit sem terhel, ezt kijelenhetem mint a az eseményt vizsgáló bizottság tagja is.

Tisztelt Miniszter Asszony!

Bizonyára Önnek is feltűnnek események véletlen egybeesései!

Úgy kívánja a tisztesség, hogy fővárosi parancsnok elleni fegyelmi eljárással kapcsolatosan csak azután nyilatkozzunk a nyilvánosságnak, amikor az már lezárult. Vannak azonban, akik nem így gondolják. A vizsgálattal egyidejűleg látott napvilágot a „Tűzvonalban 105” című lapban egy cikk, amelyben kiszivárogtatás után, csúsztatásokkal, találgatásokkal kürtölik tele a nyilvánosságot, büntetőeljárással fenyegetőznek, csak azért, hogy a kikényszerített fegyelmi vizsgálatot végző önkormányzati bizottságra nyomást gyakoroljanak. Véletlen-e, hogy az említett cikket külön is eljuttatták a napilapokhoz és az elektronikus médiához, azt megelőzően, hogy az újság egyáltalán kikerült volna a nyomdából.

Nem tehetünk mást, mint a szakmai irányításunkat ellátó miniszterhez, és a nyilvánossághoz fordulunk segítségért. Segítsenek abban, hogy a nehezen visszaállított nyugalmunkat megőrizhessük, hogy nehéz és felelősségteljes szolgálatunkat a lakosság biztonságának, védelmének érdekében láthassuk el.

Tisztelt Miniszter Asszony!

Kérjük Miniszter Asszonyt, hogy a nyugodt és kiegyensúlyozott szolgálatunk ellátása érdekében lépjen fel a hasonló rosszindulatú, félrevezető szándékú magatartás ellen és lehetőségeihez mérten véleményét tárja a nagy nyilvánosság elé.

Tájékoztatom Miniszter Asszonyt, hogy levelemet egyidejűleg a sajtónak is megküldöm.

Budapest, 2007. január 10.

Tisztelettel:

Nagy Gábor
Fővárosi Tűzoltóság Szakszervezetének elnöke