Maszatolnak?

Maszatolnak minden szinten – ez a címe a Tűzvonalban 105 című szakfolyóirat januári – nevezzük nevén – vezető cikkének. Vezető cikk, melynek „miértje” a mai napig foglalkoztatja a tűzoltó társadalmat. És amíg a vezető beosztásba helyezett emberek nem ismerik el az igazságot, addig foglalkoztatni is fogja!

Hallgatni arany, különben annyi … ez az élet.
Tisztában vagyok vele!

Amiről most írok, az csakis azoknak a tűzoltóknak szól, akik nap mint nap kockáztatnak és csakis értük. S amit leírok az nem csak a saját véleményem, hanem a SZAKMÁÉ! A TŰZOLTÓ SZAKMA véleményét közvetítem! Le kell írnom: nem egyenruhába bujt hivatalnokokét, hanem operatív vonalon, több évet, évtizedet letöltő TŰZOLTÓKét.
De hallgatni arany …

Idézek egy kollégám, bajtársam, hozzám írott leveléből:
„Valami megváltozott az idén ami már örökre így marad. Borzasztó és elfogathatatlan, ami történt a Karcsiékkal az Egyetemen és remélem, soha nem történik meg ismét.
Ami mégis mérgesít az az, hogy nem tud tanulni a szakma a tragikus esetből. Nem tud mert nem engedik, nem közlik a tényeket nincs miből tanulni csak a közösen elgondolt és megbeszélt történet van. Nem bűnöst keresek csak féltem a társaimat!!!Nem hiszem, hogy bizonyos emberek csak azért mert féltik a széküket csak azért játszanak mások életével és sajnos mernek játszani. Nincs, ki tegyen valamit? Hát sajnos ez van!”

Hát én is féltem a társaimat!!! Február 8-án lesz fél éve hogy megtörtént és az azóta eltelt idő alatt sem tudták a szakértő bizottságok tisztázni a valóságot. Botrány!

A tragédiánkat egy nevetséges színjáték követte! „Szakmai” kegyeletet és érdekeket sértő undorító színjáték! A hazai tűzoltóság „szentélye”, szellemi bölcsője (?) áldozatokat követelt. A miértre a mai napig nincs válasz. És amíg ez így marad, a szakmai öntudatunk és magabiztosságunk, a tűzoltóruhába bújt emberi lelkünk csorbája, sebe sérült marad!

Tisztességgel eltemettük halottainkat és megsirattuk, siratjuk a mai napig ŐKET!!! De a „gyászmunka” nem zárul le a formális szertartásokkal, szükség van korrekt szakmai konzekvenciák levonására! De ez eddig elmaradt, csak vita van a szakmai (?) vezetés között…és addig jöhetnek a pszichológusok, ők is tudják hogy a színjáték, a hazugság nem gyógyít… az elvarratlan szálak nyitott sebeket hagynak a lelkekben.

„Sok bába között elvész a gyermek.” A titánok harca hány életet fog még követelni? Főnökeink és felettes szerveink a nagy vitában elfelejtkeztek a közkatonákról. Azokról, akik a számukra is kivívták a közvélemény elismerését, de akik iránt felelősséggel is tartoznak! A költségvetés temérdek temetést elbír… A presztízsháború megér ennyit? Úgy látszik, nekik igen!

Ha nem mondjuk ki az igazságot, megpecsételődik a tűzoltó szakma sorsa. Különösen most, amikor kényszerített (?) generációváltás szemtanúi vagyunk. Nem egy múzeumi teremőr porallergiás vagy szilikózis problémájáról van szó, hanem a „békeidőben is állandóan harcoló alakulat” jövőjéről! A jövőt, a szakmánk jövőjét pedig az a féktelen huszonéves ifjúság képezi, akik a ma tömegével leszerelő, nyugdíjba vonuló „öregséget” váltják le a fecskendőkön, s akiket a tapasztalat hiánya és a rutinos tűzoltók fékező ereje visszatarthatna a meggondolatlan tettektől…

Isten legyen velünk!

A politikának és az ebből fakadó „egyéni ambícióknak” itt nincs helye, ez egy bajtársi közösség, szigorú szakmai szabályokkal, ezt a vezetőknek is tudomásul kellene venniük!

Persze a politika azt helyez vezető beosztásba akit akar, mi tűzoltók legfeljebb köpünk egyet… és meghalunk ha hagyjuk hogy maszatolnak mindent…

Karcsika fotója a telefonom háttérképe. Mindennap látom. A „B” csoportban úgy hívják, hogy CSINOS. Tényleg az. A mai napig…

Olyan gyorsan telik az idő! Maholnap az én generációm is öregnek számít. De azért még van nálam „idősebb” tűzoltó, akitől van mit tanulni! S az egyik ilyen nagytiszteletű SZAKEMBER szavai a mai napig visszacsengenek: bárhogyis legyen, ki kell tartanunk, végeznünk kell a dolgunkat. És fékezni, tanítani a fiatalokat!

Tűzoltók! Vigyázzatok egymásra és magatokra!!!