Karácsonyi gondolatok

A 2010. év karácsonyán egy-két gondolatot szeretnék megosztani Önökkel, mindezek előtt azonban kérem, fogadják szívélyes üdvözletemet a szeretet ünnepe alkalmából!

Tűzoltóként az első és legfontosabb gondolat számomra, hogy a gondtalan, biztonságos ünneplés érdekében tegyék meg az első lépést a környezetükben fellelhető veszélyforrások (vannak!) átgondolásával, majd második lépésként zárják ki, szüntessék meg e veszélyeket, illetve készüljenek  fel ezek elhárítására. Segítségként ajánlom a Karácsony, tragédia nélkül, valamint a Gyermekeink, életünk védelmében című cikkeket.

Kérem, hogy érdeklődő odafigyelésükkel segítsék a környezetükben élő idős, mozgásukban (mentálisan) korlátozott szomszédjaikat, ismerőseiket, figyeljenek rájuk oda!

Tisztelt Tűzoltó bajtársaim!
Újoncok, fiatalon Öreg Tűzoltók és fiatal Nyugdíjasok!

A hozzátok szóló soraimat nem teljesen karácsonyi hangulatot árasztó témával kezdem…

Egy kicsit irigykedem a kicsit nyugatabbra élő tűzoltókra. Ott nem csak a lakossági népszerűségi listát vezetik, de az adott Állam is megbecsüli Őket. S nem elsősorban az itthon már százszor lerágott csontra – a fizetésekre gondolok (persze sokan mondták már sokszor, hogy a mi munkánkat nem lehet megfizetni, hát úgy is tesznek). Hanem arra a már több éve és a mai napig is tartó mesterségesen fenntartott (?) bizonytalanságra, aminek az állomány több mint felét kitevő kezdő fiatalok, az 5-10 évesen öregnek számító tűzoltók és a negyvenegynéhány évesen nyugdíjba távozó rutinos, tapasztalt szakemberek a végeredménye. A rendvédelmi szervezeteket – szakmai tapasztalat birtoklása terén – térdre kényszerítették. Ez az operatív beavatkozások és intézkedések minőségromlásához vezet(het)nek… Ez az egyik oldal.

A másik oldalon kivétel nélkül könnyes szemekkel pislognak azok a „surranó társaim” akiknek tízen-huszonéves szolgálat után az életük része, a Családjuk lett a tűzoltóság. Tűzoltók között nőttek fel, lettek EMBEREK, a közösség adott BARÁTOKAT, értékrendet és megbecsülést, s néha megnyugvást… és most „menni kell”…

Lehet, hogy sokan nem értik, amit ki szeretnék fejezni, de nagyon emlékszem magamra, a lelkes, büszkeségtől duzzadó fiatal tűzoltóra és nem értettem, amit az öreg rutinok már akkor a lelkesedésről meséltek. Ma már értem, de ettől függetlenül a lelkesedés megmaradt. Most már hiszem, hogy a sors nem eleve elrendelt és nem végzetszerű, hanem kiválasztott.

Tehát Drága Arany Barátom, Bajtársam, ha esetleg kételyeid vannak, ne csüggedj, mert tűzoltó nem lehet bárki, az genetikailag kódolt!

Zárszóként Ady Endre: Karácsony című versével kívánok kedves Olvasóinknak békés, tűzmentes karácsonyt a  Lánglovagok szerkesztősége nevében.

Ady Endre:

Karácsony

1.
Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének,
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.
Minden ember
Szeretettel
Borul földre imádkozni,
Az én kedves kis falumba
A Messiás
Boldogságot szokott hozni.
A templomba
Hosszú sorba
Indulnak el ifjak, vének,
Az én kedves kis falumban
Hálát adnak
A magasság Istenének.
Mintha itt lenn
A nagy Isten
Szent kegyelme súgna, szállna,
Az én kedves, kis falumban
Minden szívben
Csak szeretet lakik máma.

2.
Bántja lelkem a nagy város
Durva zaja,
De jó volna ünnepelni
Oda haza.
De jó volna tiszta szívből
– Úgy mint régen –
Fohászkodni,
De jó volna megnyugodni.
De jó volna mindent, mindent,
Elfeledni,
De jó volna játszadozó
Gyermek lenni.
Igaz hittel, gyermek szívvel
A világgal
Kibékülni,
Szeretetben üdvözülni.

3.
Ha ez a szép rege
Igaz hitté válna
Óh de nagy boldogság
Szállna a világra.
Ez a gyarló ember
Ember lenne újra,
Talizmánja lenne
A szomorú útra.
Golgotha nem volna
Ez a földi élet,
Egy erő hatná át
A nagy mindenséget,
Nem volna más vallás,
Nem volna csak ennyi:
Imádni az Istent
És egymást szeretni…
Karácsonyi rege,
Ha valóra válna,
Igazi boldogság
Szállna a világra…