Vonulás

Hazánkban borzasztó nehéz megkülönböztető jelzést használó autóval száguldani, hiszen a közlekedők (autósok, gyalogosok egyaránt) nem adják meg az elsőbbséget, nem húzódnak le, nem figyelnek kellőképpen. Az megint más lapra tartozik, hogy a magyar emberből alapvetően miért hiányzik a közlekedési morál: hogy miért nem fektetnek rá hangsúlyt, miért nem kezdik el az iskolákban tanítani. Mindenesetre a magyar tűzoltóknak tisztában kell lenniük ezekkel az anomáliákkal a balesetmentes vezetés érdekében.

A vonulásnak sajátos hangulata van: a tűzoltók felveszik a sisakjukat, kitámasztanak (lábakat előre, vállakat egymásnak), hogy borulás esetén jobban védjék magukat. A szirénán kívül mást nem hall az ember, a házak ablakai körös-körül kék fényben villódznak, a fecskendő tehetetlenségénél fogva zúg előre, benne mindenféle dolgok mozognak, koppannak, csapódnak… s a villamossín barnán porzik utána.

Félbeszakadt dolgokat hagytak a laktanyában: ebédet, alvást, tanórát, zuhanyzást… stb. Előre nem tudják pontosan, hova mennek és milyen beavatkozásuk lesz.

Szolgálat vonulás nélkül

A szolgálat vonulás nélkül olyan érzés, mintha a tűzoltó elpocsékolta volna az idejét. Bár a vonulás csordultig telve van a stressz legkülönfélébb formáival, s noha közben traumatikus események láncolata éri a tűzoltót, s jóllehet emberek sérülnek meg, vesztik el mindenüket vagy halnak meg, a tűzoltók mégis szeretnek vonulni, hiszen a szolgálat értelme valójában a vonulás, a segítés. A riasztás, a vonulás különleges, magával ragadó hangulata, a segítés, az erőpróba, a veszély érzete tartja őket a pályán, és talán életben is.

Csöppet sem szerencsés tűzoltók közé menni akkor, amikor már sokadik eseménytelen szolgálatukat gyűrik. Ilyenkor ingerlékenyek, robbanékonyak és kötözködők: a feszültség a laktanyában kézzel tapintható. Mivel a tűzoltók élet- és vagyonmentésre esküdtek föl, a legnagyobb büntetés számukra, ha ezt nem tehetik.