Tartályégés Százhalombattán

1982. május 29-én 8 óra 28 perckor villámcsapás érte a Dunai Kőolajipari Vállalat felső tárolójának területén álló, 2014-es jelű, 2 ezer köbméteres, állóhengeres, merevtetős, toluolt tartalmazó tartályt, mely közös védőgödörben állt egy azonos nagyságú gázbontó benzint tartalmazó másik tartállyal.

Az üzem dolgozói közül sokan felfigyeltek a villámcsapásra, hallották a robbanást, s látták, hogy nagy láng tör fel. A szolgálatparancsnok a laktanya ablakából ugyanezt észlelte, s tartálytüzet feltételezve V-ös kiemelt riasztást rendelt el és utasítást adott a hab-víz ágyuk kivontatására. A riasztásra a helyi parancsnokságról, valamint a fővárosi, a dunaújvárosi és a székesfehérvári tűzoltóságról 11 tartályos és 10 habbal oltó gépjárműfecskendő, egy gépezetes tolólétra, továbbá légzőkészüléket szállító 2 gépjármű vonult a kárhelyre. Azonnal riasztották a vállalati tűzoltókat, ők rövid időn belül 22 fővel érkeztek a helyszínre.

Tartályégés Százhalombattán
Forrás: Tűzvédelem 1982. augusztusi szám

8 óra 31 perckor a szolgálatparancsnok megállapította, hogy a 2014-es jelű tartály felrobbant, teteje körülbelül 55 méter távolságra repült, s körülbelül 1500 négyzetméter területen ég a tartályban lévő és a védőgödörbe kifolyt toluol. Az elrepült tartálytető megrongálta a 2013-as jelű tartályt, annak teteje félig a tartályba lóg és ég az ott tárolt gázbontó benzin is.

A két tartály oltása nehéz feladat elé állította a tűzoltókat, mert a tűztérben felizzott palást- és tetőlemezek gátolták a beavatkozást, az erős szél elnyomta a habtakarót, eltérítette a habsugarakat, a palásthűtők és a félstabil habszerelvények használhatatlanok voltak. Szabad szombat lévén a felelős vezetőket csak jelentős késéssel lehetet riasztani, a tervezett vállalati tűzoltóknak csak ötödrésze volt mozgósítható, és fény derült a habbaloltók újratöltésének műszaki problémáira is. A tüzet többszöri visszagyulladás után véglegesen 16 óra 30 percre sikerült eloltani.

A tűzeset során elégett 86 tonna toluol, 133 tonna gázbontó benzin, a 2014-es tartály teljesen megsemmisült, a 2013-as pedig súlyos rongálódást szenvedett. A keletkezett kár 5,6 millió forint volt.

A szabvány előírása szerint egy villámcsapás nem okozhatott volna tüzet. A vállalatnál kialakult és eltűrt gyakorlat szerint a tartályokon valamilyen tetőnyílást szabadon hagytak, mert a légzőszelepek beszorulása esetén a kialakult vákuum megrongálja a tartálylemezt. A leszakadt tetőfedélen is bizonyíthatóan nyitva volt a mérő- és búvónyílás.

(Készült a Tűzvédelem 1982. augusztusi számában megjelent, Kiss Imre tű. alezredes által írt cikk alapján.)

Rovat
Témakör