Új gyártócsarnok a BM Herosnál

Új gyártócsarnok a BM Herosnál

Több ezer négyzetméteren végezhetik a tűzoltóautók és mentőautók összeszerelését.

Ünnepélyes keretek között október 7-én átadták a BM Heros új gyártócsarnokát Budapesten. Az Ezüstfa utcai telephelyen 3 ezer négyzetméteren létesítettek gyártóterületet, ahol egyszerre tíz nagy és hat közepes méretű jármű szerelhető össze.

Három beállóhely mindkét irányba rendelkezik kihajtási lehetőséggel, így a járművek át tudnak haladni az üzemen, ami a gyártástechnológiai megoldásokat nagyban segíti. A csarnok belmagassága kilenc méter, így teljes hosszában daruzható.

Az üzemcsarnokhoz különböző kiszolgáló helyiségek, raktárak, szakműhelyek, szervizek kapcsolódnak, és természetesen a szükséges szociális helyiségek (étkező, öltöző, zuhanyzó) is helyet kaptak.

Átadták a BM Heros új gyártócsarnokát Budapesten
Átadták a BM Heros új gyártócsarnokát Budapesten + 25

Az épület ugyan ipari jellegű, azonban a tervezésénél fontos szempont volt, hogy illeszkedjen a környéken alkalmazott építészeti stílushoz, tükrözze Kőbánya tradicionális építészeti megoldásait.

Egyelőre mentőautók összeszerelésére használják

A BM Heros Zrt. 2014-es beszámolójában még az szerepelt, hogy a katasztrófavédelem alulfinanszírozottsága miatt a tervezett gyártócsarnokot nem tudták megépíteni. Pedig nagy szükség lett volna rá az elmúlt években a több mint száz Rába gépjárműfecskendő összeszerelésénél.

A beruházást végül a BM Heros Zrt. leányvállalata, a BM HEROS LEK Kft. kezdte meg 2018-ban. A csarnok jelenleg mentőautók összeszerelését szolgálja, de szükség estén tűzoltóautók gyártására is igénybe vehető.

A BM Heros Zrt. 2018-as beszámolója innen, a BM HEROS LEK Kft. 2018-as beszámolója innen tölthető le.

Rovat
Témakör