Sugárcső

Azt szokták mondani, hogy a tűzoltó „fegyvere” a sugárcső. A katonának a puska, a bányásznak a csákány, az orvosnak a szike, a tűzoltónak pedig a sugárcső a leginkább hivatására jellemző munkaeszköz.

A tömlővezeték végére felkapcsolt szerkezet – amit a tűzoltó a kezében tart – a sugárcső. Segítségével lehet ütőképessé és a tűzoltáshoz hatékony formájúvá alakítani, szabályozni, valamint irányítani az oltóanyagot. Átvitt értelemben ütőképes, ami azt jelenti, hogy az oltóanyag mennyisége – nyomás és sugárkép tekintetében is – alkalmas a tűzoltásra, valamint ütőképes a szó szoros értelmében is. Például a 6-15 bar nyomású vízsugárnak igen nagy fizikai ereje van. Tűzfészkeket lehet vele felforgatni, de előfordult nem egy eset, amikor a zárt magánterületen égő épülethez behatoló tűzoltóknak a birtokát védő házőrző ebet kellet vele megszelídíteni. A szelídítés minden esetben sikerült, olyannyira, hogy a kezes bárányt hozzá képest tomboló fenevadhoz lehetne hasonlítani.

A sugárcső kapocseleme is szabványos annak érdekében, hogy bármelyik ugyanolyan méretű kapocselemmel ellátott tömlőre fel lehessen kapcsolni. A tömlő címszó alatt írtunk a különböző méretű, és az ábécé betűivel megkülönböztetett tömlőméretekről. Ennek alapján létezik „B”, „C”, és „D” méretű sugárcső, ami a teljesítményére, vagyis a sugárcsőből percenként kilépő víz mennyiségére utal. A „B” sugárcső teljesítménye a legnagyobb (500-600 liter/perc), a „C”-é 300-450 liter/perc, a „D” sugárcsőé a legkisebb (75-150 liter/perc). További követelmény, hogy – főleg nagyobb teljesítményű sugárcsövek esetén – biztos megfogáshoz megfelelően legyen kialakítva (bordázott felület, és/vagy a megfogáshoz kialakított kapaszkodó elem – markolat), valamint a szállíthatóság, azaz hevederrel legyen ellátva arra az esetre, ha a tűzoltónak létrán, illetve egyéb helyen kell másznia és szüksége van mindkét kezére. Egyébként a sugárcső – tűzoltó testén történő – „hordhelyzetét” a szerelési szabályzat a bal vállon átvetett hevederrel, a háton, lövőkével lefelé határozza meg.

A régi típusú sugárcsövek szerkezete egyszerű: egy cső, amibe az elzárhatóság miatt beépítettek egy golyósszelepet, valamint a végén egy cserélhető – különböző átmérőjű – lövőkével. Elvileg kétféle sugárképet lehet vele előállítani: kötött és szórt vízsugarat. Azért elvileg, mert jóllehet a vízáramlás útjába beépített terelőelemek kis mértékben ugyan, de nem eléggé nyitják szét a lövőkén kilépő vízsugarat a szórt sugártól elvárt oltóhatás érdekében. A kötött sugár azt jelenti, hogy a sugárcső lövőkéjén kilépő vízsugár átmérője a célhoz érkezése pillanatában csak kis mértékben változik meg (nyílik szét) a kilépő átmérőhöz képest. A kötött sugár révén az oltóanyagot messzire lehet eljuttatni. Elméleti számításokban a „C” sugár sugártávolságát (tehát a vízsugár sugárcsőtől a célig történő eljutását) 5 méterben határozták meg, a valóságban ez az érték 15 méter is lehet kötött sugár esetén.

A hatékonyságot leginkább a sugárképpel lehet befolyásolni. Ma már a hivatásos tűzoltóságok nem használják az előbb említett egyszerű zárható sugárcsöveket. Megjelentek a „forgórotoros” (például: FOGFIGHTER > ködharcos < vagy HANDIFIGHTER) és magas nyomású (60 bar) sugárcsövek. Bármelyikről is legyen szó, a vízcseppek aprítottsági fokát növelik velük. Az aprítottság alatt azt kell érteni, hogy egy „nagy” vízcseppet minél több kisebb cseppecskére bontanak szét. Képzeljünk el egy 1 köbméter nagyságú szabályos (1 méter x 1 méter x 1 méter) kockát. Ennek a kockának 6 oldala van, mely összesen 6 négyzetméter felülettel rendelkezik. Ha minden oldal felénél vágjuk el, azaz nyolc részbe vágjuk a kockát, akkor felülete 8 x 6 x 0,5 m x 0,5 m, azaz 12 négyzetméter. Az újabb kockák további felszeletelésével újabb felületek keletkeznek. A vízcseppek esetében is hasonló a helyzet: 1 vízcsepp felülete jóval kisebb, mint ezer kisebb darabé összeadva, vagyis minél több részre daraboljuk, összességében annál nagyobb vízfelület képződik és annyival több tudja elvonni a hőt. Az aprítottság növelésével a víz egyik oltóhatását, a hűtő- v. hőelvonó hatását lehet jelentős mértékben megnövelni. Ennek következtében más oltóhatások is fokozottabban érvényesülnek, végül kevesebb vízmennyiségre van szükség, kisebb lesz a vízkár.

A forgórotoros sugárcsövek kialakítása olyan, mely lehetővé teszi az igen tág szögtartományban történő locsolást. FogfighterA FOGFIGHTER sugárcső sugárképét a kötött sugártól a 120 fokos nyitottságú vízfüggöny állásig fokozatmentesen lehet változtatni. Kialakításánál fogva a sugárcső lövőkéjén kiáramló víz a speciálisan kialakított rotorra vetődik, amely rendkívül nagy fordulatszámra pörög fel. A rotor magas fordulatszáma és sajátosan kialakított fogazata a vízcseppeket igen apró darabokra oszlatja fel, mintegy széttépi, felaprózza, és a FOG állásban így vízköd jön létre.

A tűzoltókat káreseti tevékenységük közben párokba osztják: sugárvezető és sugárvezető helyettes. Erre azért van szükség, hogy segítsenek egymásnak, vigyázzanak egymásra, és baj esetén azonnal segíthessenek a másikon. A sugárcsővel történő munka is kétemberes feladat. A sugárcsőből 8-15 bar nyomáson kilépő víz nagy erővel tolja hátrafelé a sugárcsövet tartó tűzoltót. Egyedül nehéz lenne egyszerre irányítani a vízsugarat és tolni előre a sugárcsövet. Tehát amíg a sugárvezető locsolkodik, addig a helyettese belekapaszkodik a tömlőbe és tolja előre, a hátrafelé irányuló reakcióerővel ellentétes irányba. Különösen balesetveszélyes lehet az ilyen nagynyomású vízsugár hirtelen nyitása, zárása. Az ilyenkor fellépő impulzuserők hirtelen előre vagy hátravágó hatást váltanak ki és ez főleg a magasban történő munka közben kap jelentőséget! Ilyen esetben a kötélbiztosítás elengedhetetlen!