Előkelő vezetői fizetések a BM Herosnál

A Heros jól él a tűzoltókból, a vezető tisztségviselők jól élnek a Herosból.

Nemrégiben számoltunk be arról, hogy a tűzoltóautók javításával foglalkozó, állami tulajdonban lévő BM Heros Zrt. igazgatótanácsának és felügyelőbizottságának tagjai mennyit tesznek zsebre. Most további fizetésekre is fény derül.

Pethő István, a BM Heros Zrt. vezérigazgatója 2013-ban prémiumot is kapott (Fotó: Kis-Guczi Péter)
Pethő István, a BM Heros Zrt. vezérigazgatója 2013-ban prémiumot is kapott
(Fotó: Kis-Guczi Péter)

Pethő István tű. alezredes, vezérigazgató bruttó alapfizetése havi 945 ezer forint. Tavaly még 120 ezer forint értékű étkezési jegy és 567 ezer forint prémium is ütötte a markát. Az egyéb juttatásokkal együtt 2013-ban bruttó 12 139 371 forintot keresett. Az idei év harmadik negyedévének végéig már 8 588 058 forintra rúgott a bruttója.

Bencze Terézia vezérigazgató-helyettes fizetését bruttó 700 ezerről 800 ezerre tavaly márciusban emelték fel. A 2013-as esztendőben az étkezési jegyekkel együtt bruttó 9 515 238 forintot tett ki a bére. Idén szeptember végéig már bruttó 7 260 000 forintnál tart.

A BM Heros honlapja szerint Lippai Gábor tavaly ősztől tölti be a műszaki vezérigazgató-helyettesi posztot, a közérdekűadat-igénylésre adott válasz szerint azonban csak idén január 1-jétől látja el ezt a feladatot, havi bruttó 800 ezer forint alapbérért. A harmadik negyedév végéig bruttó 7 283 058 forintba került a munkája.

A közérdekűadat-igénylés ellenére a vezérigazgató továbbra is titkolja, mennyit keresnek a munkatársai. A cég honlapja szerint még tizenegyen töltenek be vezető beosztást, többek között marketing vezetőjük is van. A tavalyi mérlegből annyi azonban kiderül, hogy a bérköltség, személyi jellegű egyéb kifizetés és a bérjárulék tavaly 715 millió forintot tett ki, az értékesítés nettó árbevétele pedig elérte a 4,83 milliárd forintot.

Rovat
Témakör