Törvénysértő a BM Heros Zrt. titkolózása

Az adatvédelmi hatóság szerint közérdekből nyilvános adat az állami cég vezetőinek fizetése.

A BM Heros Zrt. vagyonára és annak felhasználására vonatkozó minden adat közérdekű vagy közérdekből nyilvános adatnak minősül – áll a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság állásfoglalásában (NAIH), mely a Lánglovagok.hu tűzoltóportál főszerkesztője által kért vizsgálat nyomán született, amiért az állami tulajdonban lévő, főként tűzoltóautók gyártásával és javításával foglalkozó cég vezérigazgatója a közérdekűadat-igénylés ellenére nem adta ki számos vezető fizetésének mértékét.

Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke megállapította, hogy sérült az adatigénylő közérdekből nyilvános adatok megismeréséhez fűződő joga, mert a BM Heros Zrt. csak a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló törvényben (Kgtv.) meghatározott vezetők esetében tett eleget az adatszolgáltatási kötelezettségének, azon vezetői munkakört betöltő munkavállalók tekintetében, akik nem tartoznak a Kgtv. hatálya alá – tehát akiknek fizetésére és egyéb juttatásaira vonatkozó adatokat nem kell elektronikus úton nyilvánosságra hozni, de akik egyébként a BM Heros Zrt. közfeladatának ellátásához köthető személyek -, a cég nem szolgáltatott adatokat.

Az adatvédelmi hatóság érdeklődésére a BM Heros Zrt. azzal védekezett, hogy a Kgtv. és a Munka Törvénykönyve által behatárolt vezetői körben előírt adatszolgáltatásnak eleget tettek, amúgy pedig a közérdekű adatok megismerésének nem lehet célja és értelme, hogy a bejelentő a jogszabályi keretek kiterjesztésével a BM Heros Zrt. működésének megítéléséhez teljességgel szükségtelen adatokat kérjen és halmozzon fel.

Elég a kíváncsiság

A NAIH elnöke felhívta a cég figyelmét, hogy a közérdekű és közérdekből nyilvános adatok megismerését a közfeladatot ellátó szervek nem köthetik célhoz, az erre vonatkozó alapjog gyakorlásának semmilyen érintettség vagy érdek nem lehet feltétele, a puszta kíváncsiság éppúgy megfelelő motiváció, mint az, ha valaki a kapott információk nyomán egyéb jogi lépéseket tesz.

A hatóság arról is tájékoztatta a BM Heros Zrt.-t, hogy a közérdekből nyilvános adatok „felhalmozásával” kapcsolatos aggodalma megalapozatlan. Ahogy már egy korábbi állásfoglalás is tartalmazta, a jogalkotó célja az volt, hogy az egyes állampolgárok tájékozódhassanak a közügyek intézéséről, és ezzel összefüggésben a közpénzek felhasználásáról.

Mindezek alapján a NAIH elnöke felszólította a BM Heros Zrt.-t arra, hogy bocsássa a Lánglovagok.hu főszerkesztőjének rendelkezésére az igényelt adatokat.

Az adatvédelmi hatóság állásfoglalása itt olvasható.

Rovat
Témakör