Tovább titkolózik a BM Heros Zrt.

Az adatvédelmi hatóság állásfoglalása ellenére sem tesznek eleget a közérdekűadat-igénylésnek.

Továbbra sem tudni, mennyit tesznek zsebre a BM Heros Zrt. egyes vezetői, mert az állami tulajdonú cég sokadjára sem kíván eleget tenni az erre vonatkozó közérdekűadat-igénylésnek. Pedig a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) állásfoglalása alapján ki kellene adniuk az adatokat.

A Lánglovagok.hu még tavaly szeptemberben szerette volna megtudni, hogy a cég honlapján feltüntetett vezetőknek mennyi a fizetése. A szerviz igazgató, a termelési vezető, a közbeszerzési vezető, a logisztikai vezető, a számviteli és HR vezető, a minőségügyi vezető, a marketing vezető, az üzemgazdálkodási vezető, továbbá az egyes szervizek vezetői fizetése utána azonban a tűzoltóportál főszerkesztője hiába érdeklődött.

A sikertelen közérdeűadat-igénylések kapcsán a NAIH idén májusban lezárult vizsgálata megállapította, hogy a BM Heros Zrt. vagyonára és annak felhasználására vonatkozó minden adat közérdekű vagy közérdekből nyilvános adatnak minősül, a cég pedig nem tett eleget az adatszolgáltatási kötelezettségének.

Az állásfoglalás nyomán a Lánglovagok.hu főszerkesztője újabb adatigényléssel fordult a tűzoltóautók gyártásával és javításával foglalkozó gazdasági társasághoz. Ezúttal már az új szervezeti felépítés szerinti vezetők – HR vezető, IT vezető, üzemeltetési vezető, főkönyvelő, vezető kontroller, gyártási divízió vezető, felújítási divízió vezető, ellátási vezető, szerviz vezető, ügyfélszolgálati vezető, légzésvédelmi szerviz vezető – fizetésére vonatkozó adatok kiadását is kérte.

Rajnai Attila vezérigazgató a törvény által előírt 15 napon belül nem reagált. Ekkor a Lánglovagok.hu a tulajdonosi jogokat gyakorló Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz fordult. Ezt követően a vezérigazgató közölte, a megadott beosztásokban dolgozók a Munka Törvénykönyve alapján nem minősülnek vezető állású munkavállalóknak, így rájuk vonatkozóan nem teljesíti az adatigénylést. Ez az indok azonban már Péterfalvi Attilát, a NAIH elnökét sem hatotta meg.

Jól keres a vezérigazgató

A vezérigazgató annyit azonban elárult, ő havi bruttó 945 ezer forintot keres, és havonta bruttó 13 879 forint értékben részesül étkezési utalványban. A gazdasági igazgató havi bruttó 700 ezer forintot kap, neki 14 250 forintért helyi bérlet, és 13 879 forintért étkezési utalvány is jár. A projektigazgató fizetése szintén 700 ezer forint, és minden hónapban ő is 13 879 forintért részesül étkezési utalványban.

A BM Heros Zrt. 2014. évi beszámolójából az derül ki, hogy tavaly 704 millió 99 ezer forintot tettek ki a személyi jellegű ráfordítások. Ebből 497 millió 703 ezer forint a bérköltség, 64 millió 39 ezer forint a személyi jellegű egyéb kifizetés, és 142 millió 357 ezer forint a bérjárulék volt. A teljes munkaidőben dolgozó 153 ember havonta átlagosan 247 338 forintot keresett.

Rovat
Témakör