Csontos Ambrus parancsnok és az egri tűzoltóság bemutatása

Csontos Ambrus több mint 20 éve tűzoltó. Nem vonulósnak szerelt fel, de ért a tűzoltók nyelvén. Egy éve nevezték ki Eger tűzoltóparancsnokává, azóta rendkívül fontosnak tartja a lecserélődött állomány szakszerű képzését, hogy bátran elengedhesse őket bármilyen beavatkozásra. Hivatása mellett nem sok ideje jut kikapcsolódni, de amikor teheti, a telkén tölti szabadidejét.

– Hogyan került a tűzoltósághoz?

A teljes történethez hozzátartozik, hogy a hajdani NDK-ban, Magdeburgban végeztem a műszaki egyetemet – tűzvédelmi mérnök szakot – 1979 és 1984 között. Utána két évig egy egri cégnél voltam tűz- és munkavédelmi vezető, majd 1986. június 1-jén szereltem fel a megyei tűzoltóparancsnokságra, megelőzési előadóként. A megelőzési osztályvezető nyugdíjba vonulásával, 1994-ben lettem megelőzési osztályvezető. Közben átalakítás történt: 2000-ben katasztrófavédelmi igazgatósággá alakultunk, ahol szintén ezt az állást töltöttem be. 2002-től 2006-ig igazgatóhelyettes voltam, addig, amíg év végén kiírták a pályázatot az egri tűzoltóság parancsnokságára. Sokáig gondolkoztam, végül némi külső ráhatásra úgy döntöttem: pályázok. Három pályázó közül az önkormányzat nekem szavazott bizalmat, így 2007. január elsejével parancsnoknak neveztek ki.

– Milyen tűzoltóságot örökölt?

Az anyagi és technikai kondíciókat illetően is nagyon jó parancsnokságot örököltem, ami pedig a személyi állományt illeti: azt hiszem, nem mondok újat azzal, hogy az országban az elmúlt öt évben a vonulós állomány 50-60 százaléka lecserélődött, átlag életkora szinte harmincra csökkent. Emiatt nagyon oda kell figyelni a képzésekre, gyakorlatokra. Az állomány tenni akarásával semmi probléma, viszont a szakmát meg kell tanulniuk, az nem fél év. Már ha egyáltalán mondhatja valaki magáról, hogy a szakma a kisujjában van. Legfontosabb parancsnoki teendőm felvértezni tűzoltóimat, hogy bármilyen káresethez bátran el lehessen őket engedni.

– Milyen jellemző káreseteik vannak?

Szerencsére nincs olyan üzemünk, ami potenciális veszélyt jelentene. Az elmúlt húsz évben a 2006-os siroki lőszergyártűz volt a legkiemelkedőbb tűzesetünk, műszaki mentés tekintetében pedig a 2004-es iskolai tornaterem összeomlása, alatta két munkással.
Ezeken kívül szerencsére „megszokott” káresetekhez vonulunk: lakóháztüzekhez, erdő- és avartüzekhez tavasszal és ősszel, illetve kisebb ipari tűzesetekhez.

– Milyen a kapcsolatuk köztestületi tűzoltóságokkal?

Ebből a szempontból szerencsés vagyok, mert Heves Megye Tűzoltó Szövetségének elnöke vagyok, így mind a bélapátfalvai (ami a mi régi működési területünkön van, tíz településsel), mind a tiszanánai (ami a hevesiek régi működési területén van) köztestületisekkel jó kapcsolatot ápolok. Egyébként nagyon lelkiismeretesek, becsületesen végzik a dolgukat.

– Milyen szereik állnak készenlétben?

3 db Mercedes 2000-es gépjárműfecskendő,
1 db TÜ3 vízszállító,
1 db TÜ4 habszer,
1 db Simon 42 méteres magasból mentő,
1 db Mercedes típusú középkategóriás műszaki mentő,
1 db IFA K-teher,
1 db UAZ erdőszer,
1 db IFA fecskendő, tartalékszer,
1 db Toyota terepjáró, tűzoltásvezetői jármű.

– Jelenleg hányas kategóriájú az egri parancsnokság?

Mi IV-es kategóriában voltunk, s most VI-osba soroltak, ami gyakorlatilag a szinonimája a négyesnek: sem előbbre sorolás, sem visszavetés nem történt. A vonulós állomány létszáma 85 fő, minimum létszámunkat most határozták meg: 19 fő a szolgálati vonalon.

Napjainkban születtek döntések, amelyeket – megítélésem szerint – a szakma nehezen fogad el. Nevezetesen arra gondolok, hogy a negyvenkét méteres magasból mentő szerünk eddig két fővel szerepelt az állománytáblában, s ezt most egyre csökkentették. Ugyanakkor máshol az országban új, egyedi gépjárművek állandó létszámot kaptak. Ennek én őszintén nem értem a szakmai logikáját: nehezen tudom elfogadni, hogy novembertől februárig olyan sok erdőtűz lenne a hótakaró alatt, hogy az erdőszerek állandó létszámmal álljanak készenlétben. Nem tudom, hogy milyen szakmai indokok motiválták a döntéshozókat.

– Szokott-e kimenni olyan káresetekhez, amelyek nincsenek előírva?

Leginkább olyan esetekhez megyek ki, amelyek nincsenek előírva, hiszen III-as riasztásunk csupán egy volt, mióta parancsnok vagyok. Idén már két tűzesetnél és egy balesetnél is kinn voltam. Nem azért megyek ki, hogy beleszóljak a munkába, inkább azért, mert fiatal az állomány, a vezetők között is sok a fiatal; kíváncsi vagyok, mennyire talpraesettek, milyen intézkedéseket hoznak a helyszínen. A háttérben ott vagyok, ha valamilyen segítségre van szükségük.

– Előnye vagy hátránya származik-e belőle, hogy nem vonulósként került a parancsnoki székbe?

Ha valaki vonulósként kezdi, annak az az előnye, hogy gyakorlatilag a 24/48 órás szolgálat legapróbb részleteit is ismeri, jobban ráérez a beosztott tűzoltó dolgaira. Kívülállóként viszont könnyebb átvenni egy parancsnokságot. A kívülről jövő nincs elkötelezve senkinek, nincsenek baráti-vezetői konfliktusok. Mivel mi huszonegy évig egy épületben voltunk, van „némi” rálátásom a személyi állomány munkájára. A kilencvenes évek környékén egyébként négy évig a tűzoltási csoporttal sokat vonultunk együtt, így tisztában vagyok vele, mit jelent a vonulás, az adrenalinpezsgés, mit jelent a helyszínen pillanatok alatt intézkedni. Jól intézkedni.

– Mivel tölti szabadidejét?

Szabadidőm nem túl sok van. Talán a parancsnoktársaim is egyetértenek abban, hogy a parancsnoki munka nem nyolcórás. A tűzoltószövetségben is tevékenykedem, ami közgyűléseket, hétvégi programokat jelent. A délután nem biztos, hogy délután, a hétvége nem biztos, hogy hétvége. Igazán nagy hobbit nem igen lehet tervezni, de azért van egy kis telek szőlővel, ahova nagy ritkán eljutok. Régen szívesen horgászgattam, az utóbbi tíz évben sajnos erre nem sok időm jutott.

– Tradíció lesz-e családjában a tűzoltóság?

Nagyobbik lányom húszéves, a kisebbik tizennyolc. A mai világban nem csodálkozna senki, ha tűzoltónak jelentkeznének, bár vonulós oldalon egyelőre nincsenek hölgyek. De nem érzem, hogy ilyen affinitásuk lenne, más irányba mozdultak: a nyelvek, a közgazdaságtan felé. Persze nem lehet tudni, az élet mit hoz.