Részeg katasztrófavédelmis foglalta a segélyhívót
A Baranya megyei katasztrófavédelmi szakember egy képzeletbeli kukatüzet jelzett.
A Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete (HTFSZ) közérdekű bejelentéssel fordult Mácsai Antal tű. ezredeshez, a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetőjéhez, mert tudomásukra jutott, hogy az igazgatóság egyik munkatársa a hivatásához méltatlan módon a segélyhívó számot a rendeltetésétől eltérően vette igénybe.
A HTFSZ-hez olyan információ jutott el, hogy az illető idén júniusban, az éjszakai órákban egy házi bulin erősen ittas állapotban tárcsázta a 105-öt. A hívás elején a katasztrófavédelmi szakember közölte, próbajelzést ad, kuka ég. Ezt követően zavaros kérdéseket tett fel, káromkodott, a műveletirányításon szolgálatban lévő másik tűzoltót kérte a telefonhoz, akit „ne tedd le bazd meg!” felkiáltással presszionált arra, hogy ne bontsa a vonalat. Az igazgatóság munkatársa több mint 4 percen át indokolatlanul foglalta a segélyhívó vonalat.
Nem nagy ügy
Mácsai Antal a HTFSZ-nek válaszul közölte, a megkeresésüket nem tekinti közérdekű bejelentésnek, mert nem hívja fel olyan körülményre a figyelmet, amelynek orvoslása vagy megszüntetése a közösség vagy az egész társadalom érdekét szolgálja. Az igazgató azt is jelezte, még a bejelentést megelőzően intézkedett a szükséges vizsgálatok megindításáról, ennek eredményéről azonban jogszabályi felhatalmazás hiányában nem áll módjában tájékoztatást adni.
A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 206/C. §-a alapján aki az egységes európai segélyhívó számot, illetve a nemzeti segélyhívó számot annak rendeltetésétől eltérő célból, szándékosan felhív, szabálysértést követ el. Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint ezen szabálysértési tényállás 2013. szeptember 1-jei bevezetése óta 670 embert ellen indult eljárás, és 241-et el is marasztaltak.
A Központi Nyomozó Főügyészségtől, valamint a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságtól a Lánglovagok.hu megtudta, ebben az ügyben nem érkezett feljelentés hozzájuk. A fegyelmi eljárás – ha egyáltalán volt – eredményéről pedig a katasztrófavédelmi igazgatót és Hajdu Mártont, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivőjét is hiába kérdeztük.