Hulla úr boncolása az alapfokún

Az alapfokú tanfolyam célja és szerepe minél jobban felkészíteni a leendőt, hogy jó és bátor tűzoltó lehessen. Persze mindenre a való élet fogja megtanítani, az igazi tüzek és balesetek, az „öregek”, akik akkor higgadtan megmondják, mit kell tenni és hogyan, de azért mégis csak ad némi kapaszkodót az alapfokú tanfolyam tanulással terhes heteinek verejtéke. Régóta bevett szokás, hogy az ilyen tanfolyamokon elvigyék az ifjakat boncolásra is, megismerendő Hulla úr jellegzetes külseje, illata, reccsenései-roppanásai. A hullák egészen különleges emberfajta: mondhatni külön életet élnek. Némelyik gyorsan a föld alá süllyed vagy apró részecskékben a légbe száll, mások viszont íves karriert futnak be. De vajon mennyi egyezés van a boncolás keresztbe tett karral való végignézése és egy valós beavatkozás közt? A véren és bensőségeken kívül gyakorlatilag semmi.

Merthogy káresetnél nem a folyamatot nézzük végig, ahogy felszántják a mellkast, lehúzzák az arcot, feldarabolják a herét, szétcincálják az agyat, hanem már megtörtént helyzetbe csöppenünk, ráadásul kissé megemelkedett adrenalin-szinttel a riasztás, a vonulás ide-oda dobálása, az elénk táruló látvány miatt. Egészen más készen kapott anyagból dolgozni. Másfelől kárhelyen nincs időnk szemlélődni és az összeroncsolódott testrészek eredeti helyét keresni, hiszen dolgozni és menteni kell. Bizonyított tény, hogy sokkal jobban dolgoznak fel krízist azok a személyek, akik aktívan részt vettek a helyzet megoldásában, mint azok, akik tehetetlenül révedtek a semmibe.

Ahelyett, hogy csupán a horrorisztikus látvánnyal borzongatjuk leendő tűzoltóinkat, célszerűbb lenne leülni velük és megbeszélni, milyen gondolataik támadtak az életről és halálról boncolás közben, hogy ismerték meg Hulla urat és hogy zárták örökre a szívükbe, mint elsőt. Mert az első mindig felejthetetlen.