Kik a tűzoltók egymásnak?

A tűzoltók egymás munkatársai? Bajtársai? Sporttársai? Barátai? Hálótársai? Pszichológusai? Vetélytársai? Irigyei? Mik? Általában nagy biztonsággal meg tudjuk mondani egy ismerősünkről, hogy milyen kategóriába tartozik, vagyis hogy életünk mely részéről ismerjük. Munkatárs, szomszéd, családtag… a legtöbb ember csupán az egyik kategóriába tartozik. A tűzoltók egymás közt kategóriák színes skáláját kimerítik, hiszen készenlétben munkatársak, oktatás alatt, továbbképzésen csoporttársak, éjjel alvótársak. Beavatkozáskor bajtársak, akik akár egymás életét is megmenthetik, sportfoglalkozáson csapattársak (vagy ellenfelek). Bevetés után laikus pszichológusok, akik meghallgatják a másikat, szolgálaton kívül pedig még barátok is lehetnek, akik családostul vagy anélkül találkozgatnak.

Ha megfigyelünk néhány azonos szolgálati csoportban lévő tűzoltót civilben, meglepő felismerésekkel gazdagodhatunk: többnek tűnnek, mint sima barátnak, a szójátékaik, a félszavaik, az esetleg trágár, obszcén vagy cinikus vicceik azt engedik sejtetni, hogy közelebb állnak egymáshoz, mint azt elsőre hinnénk. Sokszor a tűzoltó többet tud a tűzoltóról, mint annak saját felesége!

A laktanyában nem nagyon maradhat titokban semmi, a szolgálaton kívüli eseményeket ugyanúgy beleértve, mint a szolgálat alatt történteket. A 24 óra összezártsága, egy légtere, a beavatkozás közbeni egymásra utaltság sokat kihoz az emberből. A szolgálat ideje túl sok ahhoz, hogy valaki magában tartsa a gondjait. Képtelenség elhallgatni és hazavinni a bajokat. Ugyanígy az örömhíreket.

Ez a szinte erőltetett kibeszélés voltaképpen hasznos: sokszor egyáltalán nincs szükség pszichológiai segítségre, sem tanácsra, rengeteget segít, ha az illető szavakba tudja önteni a baját, strukturálni tudja, átlátja – gyakran ez már önmagában elég ahhoz, hogy ő maga megtalálja a megoldást. Fontos lenne, hogy minden tűzoltónak legyen egy megértő hallgatója, akár a párja, akár a pszichológusa, a papja, a szülei, a barátai…