Tűzoltó, az üldözött

A 4. században Szent Flóriánt, a tűzoltók védőszentjét üldözték, a 21. században a tűzoltókat.

„Diocletianus és Maximian császárok uralkodása idején üldözték a keresztényeket. Ebben az időben a Noricum-parton Aquilius helytartó kormányzott, aki Lorchba érkezése után nagy buzgalommal látott hozzá a keresztények felkutatásához. Florianus katonái közül is elfogtak negyvenet, kiket hosszú kínzások után tömlöcbe vetettek. Florianus igazságérzete, emberségessége fellázadt Aquilius kegyetlenkedései ellen, börtönbe vetett 40 társa mellé állt, magát is kereszténynek vallva. Ezt megtudva a helytartó felszólította, hogy áldozzon az isteneknek, ezt azonban Florianus megtagadta. Ekkor kegyetlenül megkínozták, majd kínpadra feszítették. Végül megszületett az ítélet és a császár parancsára 304. május 4-én malomkővel a nyakában az Enns folyóba vetették.” – szól Szent Flórián, a tűzoltók védőszentjének legendája.

De mi a helyzet most, a 21. században? A tűzoltók jogfosztottak, szakmailag és emberileg is a végletekig megalázottak lettek. A rendszer mindent megtesz a nyilvánosság előtti lejáratásukért, hazugságkampánnyal legitimizálták a korkedvezményes nyugdíj eltörlését. Tüzet sosem látott emberekből egy csapásra tűzoltó tábornokok lettek, és elemi erővel vágtak neki az ország mentő tűzvédelmének szétveréséhez. A tűzoltó szó tiltott lett, nincs már tűzoltómúzeum, tűzoltózenekar, de vannak katasztrófavédők, katasztrófavédelem egységei, és lett egy olyan szervezet, amelynek nem a tűzmegelőzés, hanem a büntetés, nem a mentés, hanem a félelemkeltés és a lakosság megsarcolása a célja.

Szent Flórián napját a tűzoltók lassan már csak úgy ünnepelhetik, mint 1989 előtt magyar ember március 15-ét. Arra ugyan csak elvétve akad példa, hogy tűzoltónapot erőből katasztrófavédelmi napnak merészeljék neveztetni, de a megyei igazgatóságok az elsorvasztott rendezvényeket ahogy csak tudják, eltitkolják, sokszor csak utólag számolnak be róla. Budapesten pedig három éve Szent Flórián helyett Szent György napját ünnepeltetik a tűzoltókkal.

Szent Flórián legendája így folytatódik: „A hóhér, aki bedobta megvakult, a folyó megijedt és a holttestet egy kiálló sziklára sodorta, ahol egy sas kiterjesztett, keresztet formáló szárnyakkal őrizte. Majd a szent megjelent egy asszonynak és megmutatta a helyet, ahol a holtteste található. A jelenés után az asszony befogta az igavonó állatokat, az Enns folyóhoz hajtott és megtalálta a holttestet, amit a pogánytól való félelmében szalmával és lombbal takart le. Az úton az igavonó állatok úgy kifáradtak, hogy egy lépést sem mentek tovább. Akkor az asszony fohászkodására egy forrás fakadt a földből, amely még ma is ad vizet. A felfrissült állatok továbbmentek, majd megálltak azon a helyen, amit a szent megjelölt. Sietve és titokban temették őt el. A sírnál számos csoda történt; gonosz szellemeket űztek ki emberekből, betegek gyógyultak meg és találtak enyhülést. Mindez történt a Noricum-part közelében Lauriacumban, Diocletianus és Maximian uralkodása idején, amikor Aquilinus volt a helytartó.”

Szent Flórián legendája újraéled. Azok, akik nem hódolnak be az – önjelölt – Istennek,  az utcára kerülnek, azok, akik már ott vannak, vagy más eszköz nincs ellenük, civil munkájuknak ellehetetlenítésére, illetőleg milliós perre számíthatnak.

Ahogy a múlt évi Flórián napi köszöntőkben is felhívtuk a figyelmet, semmi sem tart örökké. Paul Tamás leszerelt tűzoltó dala szerint:

„Egy a szívünk, egy az álmunk,
Nem félünk és nem hátrálunk,
Mellkasunkban TŰZOLTÓ SZÍV dobog.”