Aranykor

Tisztelt Bajtársaim, kedves Olvasó!

Annyira jó volna, ha egész évben karácsony lenne. Minden nap bejglit és ünnepi sülteket ehetnénk, az év 365 napján lopkodhatnánk titokban a karácsonyfáról a szaloncukrot, és minden este megajándékoznánk egymást valamivel. Felpörögne a fogyasztás, az adóbevételek, aminek következtében az eddiginél is jobban teljesítene a magyar gazdaság. Igaz, a folyamatos zabálás és nassolás miatt kialakuló járulékos betegségek jelentősen megterhelnék az egészségügyi kiadásokat, a megsokasodó karácsonyfa-, lakástüzek okozta sérülésekről, károkról nem is beszélve.

Az iróniát félretéve:

Ha minden nap karácsony lenne, akkor a materiális fogyasztás helyett előbb-utóbb átszoknánk a szellemire. Hamar kivérezne a pénztárcánk, s nem haszontalan, fölösleges tárgyakat ajándékoznánk egymásnak, hanem valami mást. Szenteste áthatja az egyént, a köztudatot az emberi szeretet. A háborúkban elcsendesednek a fegyverek, a bűnözők is otthon ünnepelnek. Ha minden nap karácsony lenne, porba hullana a folyamatos gazdasági növekedés eszméje. S ha ez megtörténne, végleg elcsendesednének a fegyverek.

Szerintem ekkor fog eljönni az emberiség történetében az aranykor!

A történelemtudósok szerint az aranykor egy mítosz, Hésziodosz görög költő írt róla először a műveiben, mint az emberi életközösség ideális állapotáról, akár egy fizikai definíciókkal leírt egyensúlyról. Minden és mindenki a helyén, ahol az igazságot nem kuruzslók osztják. Meggyőződésem, hogy az aranykor nem egy fikció, akik ezt állítják, azok túl sok reality-t néznek. Rajtunk embereken, családokon, a kisebb-nagyobb közösségeken múlik, hogy a mítoszt meghagyjuk vágyálomnak, vagy örök karácsonyt varázsolunk az életünkből.

Két héttel ezelőtt egy sportrendezvényen találkoztam egy 13 éves fiatalemberrel. Ismeretlenül és teljesen váratlanul, egyszer csak ott állt előttem. Éppen egy új könyvet lapoztam, amikor érzékeltem, hogy valaki lecövekelt előttem. Felpillantottam, és egy mosolygó szempár nézett rám. Együtt nézegettük tovább a könyvet, míg nem egy fotón megpillantottam egy korabeli tűzoltó gépezetes tolólétrát. Meg is jegyeztem: – jé, egy tűzoltó létra és persze jött a folytatás tűzoltó életemről. Norbi rögtön rákontrázott, és közölte, hogy az ő dédpapája is tűzoltó volt. Amikor kimondta a nevét, az számomra egy történelmi pillanat volt!

Érzelmeket generált bennem e név, mert tulajdonosa életével, munkásságával történelmet írt, a ma már nem létező, szebb napokat látott Fővárosi Tűzoltóság meghatározó alakja volt. Egy pillanatra behunytam a szememet és eszembe jutott a nagy találkozás, az Időutazás. Totzl Károly (1925-2015.) nyugalmazott tűzoltó ezredes szakmai értelemben megteremtette a mítoszt!

Bende tábornok úr jövő év január 25-én lenne 64 éves. Egy becsülettel, keményen végig dolgozott élet után úgy lenne természetes és igazságos, ha a megfáradt szív nyugalomban csendesedhetne meg. A fordulatszám lecsökken, s a deresedő hajszálak aranyló színárnyalata az, amely miatt talán úgy hívják ezt a békés időszakot az ember életében, hogy aranykor. Tábornok úrnak erre nem jutott ideje. Az Ő aktív munkásságához azonban fűződik egy olyan aranykor, melyet egy ezerhatszáz fős egykori szervezet kiváló működése, dolgozóinak harmonikus hangulata jellemzett.

Jelen állás szerint a tűzoltók számára az aranykor egy mítosz. Sok krónika írt arról, hogy milyen volt régen a tűzoltóság, mint a tűzoltó közösségek ideális állapota. Amikor az igazságot még nem kuruzslók osztották, hanem hiteles, megbecsült szakemberek. Amikor még volt igazság. Minden és mindenki a helyén, akár egy definíciókkal leírt egyensúlyi állapotban.

A vérszagú reality-ken edződő tűzoltónak szükség van a mítoszra!

Tisztelt Olvasó!

Ha lehet, ne gyújtsák fel karácsony alkalmából a lakásukat! Fogadják meg ünnepi tűzmegelőzési tanácsainkat, hogy az ünnep ne váljon bosszúsággá, vagy gyásszá.

Baráti és bajtársi üdvözlettel.