Súlyos tűzvédelmi szabálytalanság a Hotel Silvanusnál

Súlyos tűzvédelmi szabálytalanság a Hotel Silvanusnál

A tűzoltók vízhiánnyal küzdöttek az oltásnál, részint azért, mert az előírt mennyiségű oltóvíz hiányzott a medencéből.

A visegrádi Hotel Silvanus 4. emelete a tetőszerkezettel együtt március 9-én gyulladt ki. A tűz oltásában csaknem 130 hivatásos és önkéntes tűzoltó vett részt. Mintegy 3 órába tellett, míg az 1200 négyzetméteren pusztító lángokat sikerült megfékezni. A tűzoltóknak jelentős probléma volt az oltás során az oltóvíz hiánya, még csaknem 80 kilométerre lévő tűzoltólaktanyából is riasztottak vízszállítót a helyszínre.

A tűzoltók először a létesítmény területén lévő tűzcsapot használták, de abban hamar nyomáshiány alakult ki. Kreatívan felhasználták az épületben lévő medencében lévő vizet, és próbálkoztak az esővízgyűjtővel is, de lényegében a két kilométerre lévő étteremnél lévő tűzcsapoktól történt ingázás vízszállító gépjárművekkel.

Hol volt az előírt vízmennyiség?

A szállodában 2008-ban pusztított nagyobb tűz, akkor a földszinti elektromos elosztó helyiségben a kapcsolószekrény gyulladt ki, majd a lángok átterjedtek az oldalsó épületszárny első emeletén lévő mosodára. A hotel a rá következő évben kapott építési engedélyt az átépítésre, mely szerint a 3. és 4. emeleten a 31 db kétágyas szoba helyett 38 db kétágyas és 2 db egyágyas szoba létesül, egyúttal megszűnik a 12 db 3 ágyas személyzeti szoba.

Az Országos Tűzvédelmi Szabályzat kiadásáról szóló 9/2008. (II. 22.) ÖTM rendelet alapján készült Tűzvédelmi Műszaki Leírás szerint az átépítés során a mértékadó tűzszakasz 385 m2-rel bővül, így 5980 m2 lesz, ami még a megengedett 6000 m2-en belül van. Emiatt a szükséges oltóvíz-intenzitás nem változik, az oltóvizet a meglévő tűzcsapról és oltóvíz céljára is felhasználható medencékből biztosítják.

A dokumentum kitér arra, hogy a tűzoltóságon egyeztetettek alapján az épület déli oldalán a víztároló medencékre két szívócsonkot építenek ki. A vízszerzési hely tűzoltógépjárművel megközelíthető.

Csakhogy a kültéri medence a tűz keletkezésekor le volt engedve, ellensúlyozó intézkedés – mint például az előírt vízmennyiség helyszínen lévő vízszállító gépjárművekben való készenlétben tartása   – nem történt. Az 1996. évi XXXI. törvény 6. § (2) bekezdése alapján amúgy egy ilyen kiesést az illetékes tűzoltóságnak jelezni kell.

Hallgatás és mellébeszélés

A Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak még márciusban egy sor kérdést tettük fel az esettel kapcsolatban, de csak arra voltak képesek, hogy a honlapjukról lemásolt közleményüket megküldjék, amiben még a szálloda címét is elírták. Újbóli megkeresésre áprilisban Csámpai Attila szóvivőnek ennyit sikerül válaszolni: „A szálloda tüze kapcsán még tart a tűzvizsgálat, így a folyamatban lévő ügyről nem áll módunkba nyilatkozni.”

Szintén márciusban a szállodának is megannyi kérdést feltettünk, de válasz nem érkezett. Áprilisi, újbóli megkeresésre Pintér Róbert „Hotel Operations Manager” ezt írta:

„A március 10-én elküldött levelükre az elmaradt válaszunk miatt elnézést kérünk, az ebben feltett 17 kérdést nem kívánjuk megválaszolni.

Szeretném azonban – nagy hangsúllyal – a következő tájékoztatást adni Önnek és a kedves Olvasóközönségüknek:

A Silvanus Hotel Kft. tulajdonosai és a Hotel Silvanus szálloda személyzete a legszorosabb együttműködésben áll rendelkezésére a Pest Vármegyei Rendőr-Főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának, a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Vác Katasztrófavédelmi Kirendeltségégének és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak is.

A tűzesetet feltáró tűzvizsgálat lefolytatása és a vizsgálat eredményre vezetésének a támogatása elemi érdekünk. A fent jelzett hatóságok által kért nyilatkozatokat, igazolásokat és minden egyéb iratot (komoly terjedelemben) határidőre pontosan megadtunk, így minden érdemben érintett szervezetet megfelelő módon és megfelelő információkkal elláttunk. A tűzvizsgálat még zajlik, eredmény még nincs.

Távol áll tőlünk a sajtó, pláne a releváns szaksajtó minősítése, de meg kívánjuk jegyezni, hogy a kérdéseik stílusa és a tartalma arra enged következtetni, hogy nem a valós megvilágításból kívánják bemutatni a tűzesetet.

  • Szállodánk külső, déli oldalán 1 kültéri medence van, nem medencék. Ez, a tűzivízmedencének minősített valóban le volt engedve. Ezzel kapcsolatban elmondani kívánjuk, hogy a szomszédos 2 beltérti medencében lévő víz folyamatosan rendelkezésre állt, így a kiesett vízmennyiség pótlása ezekből, valamint az esővízgyűjtőből megoldható volt. A katasztrófavédelem is az esővíztározót használta az oltás során, amit a szálloda a belső medencékből saját búvár szivattyúval és tömlőkkel folyamatosan pótolt.
  • A kár jelentős, a biztosító mindenben együttműködő, amit ez úton is köszönünk nekik. A tűzvédelmi szabálytalanságra irányuló kérdésére nem kívánunk reagálni, hagyjuk meg ezt a szakhatóságnak.
  • A szállodát a helyreállítást követően újra nyitjuk, terveink szerint 2024. őszén. A tűzvédelemre vonatkozó kérdésére sem reagálunk, tiszteletlen lenne a szakhatóságokkal szemben. Rendben volt a tűzvédelmi szabályzatunk.”

Tanulnak az esetből?

Már az eléggé aggályos, hogyan járulhatott hozzá az akkoriban tűzvédelmi szakhatósági feladatokat ellátó szentendrei hivatásos tűzoltóság, hogy a tűzivíztározóra fürdőmedencét alkalmazzanak, amelynek a karbantartása óhatatlanul sűrűbben eredményez kiesést. Ráadásul túl közel van az épülethez.

A Lánglovagok.hu kíváncsi lett volna, a Hotel Silvanusnál mennyire tanultak a tűzesetből, mennyire veszik a jövőben komolyabban a tűzvédelmet, és mondjuk a parkolónál létesítenek egy tűzivíztározót, de válasz erre a kérdésre sem érkezett.

Egy biztos, az 1996. évi XXXI. törvény és a 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet alapján az oltóvíz hiánya miatt a tűzvédelmi hatóságnak kötelezően 30 ezertől 1 millió forintig terjedő tűzvédelmi bírságot kell kiszabnia. A szálloda üzemeltetőinek azonban nem is emiatt, hanem a biztosító miatt kell aggódniuk, mert ha úgy ítélik meg, hogy a szabálytalanság miatt volt nagyobb a kár, akkor előfordulhat, hogy a kártérítésből jelentősen faragnak.

Tart a nyomozás

Különösen nagy vagy ezt meghaladó kárt okozó, gondatlanságból elkövetett közveszélyokozás vétségének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen büntetőeljárás van folyamatban – tudta meg a Lánglovagok.hu a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől. Szabóné Berki Bianka r. őrnagy közölte: az ügy felderítési szakban van, jelenleg szakértők bevonásával vizsgálják a tűz keletkezésének lehetséges körülményeit, és azt, hogy van-e felelőse a történteknek.

Rovat
Témakör