Lakástűzben csaknem 30 halálos áldozat 2023 első negyedévében
Az év első három hónapjában több mint kétezer lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat.
A 2023. év első negyedévében összesen 2097 lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Ezekben a tüzekben 27 ember vesztette az életét, 176-an pedig megsérültek, többségük füstmérgezést szenvedett. Az áldozatok átlagéletkora 67 év.
Az első negyedévben keletkezett lakástüzek eloltásához összesen 1541 órára volt szüksége a tűzoltóknak, az égő épületekhez 4098 tűzoltójármű vonult. A három hónap alatt összesen 24 ezer 418 négyzetméternyi épített terület égett le. A tűz miatt lakhatatlanná vagy fűthetetlenné 282 otthon vált, emiatt 781 embernek kellett átmenetileg elköltöznie.
Az első negyedévi lakástüzek keletkezési helyét vizsgálva megállapítható, hogy a legtöbb, az esetek 21 százaléka a kéményben keletkezett. A konyhában 14 százalékuk, 10 százalék a hálószobában, 7 százalék pedig a nappaliban. A legtöbb lakástűz nyílt láng használatára, valamilyen elektromos vagy fűtési hibára, illetve főzésre vagy dohányzásra vezethető vissza.
A legnagyobb tűz január 8-án Kadarkúton volt, ahol egy lakóházzal egybeépített ötszáz négyzetméteres autószerelő műhely égett teljes terjedelmében. A leghosszabb beavatkozás január 30-án történt, egy győri társasház oltása az utómunkálatokkal együtt 14 órát vett igénybe. Ennél az esetnél ketten vesztették életüket. Két áldozatot követelt február 19-én egy szigetszentmiklósi, március 12-én egy dabasi és március 17-én egy tatabányai lakástűz is.
Az első negyedévben a tűzvédelmi hatóság 87 esetben indított tűzvizsgálati eljárást a tűz pontos keletkezési helyének, idejének és okának feltárására. Szándékos tűzokozás gyanúja 39 helyszínen merült fel. Gázpalackok 106 épület oltásakor nehezítették az oltást.
Három halálos szén-monoxid-mérgezés
Az első negyedévben 282-szer riasztották szén-monoxid miatt a tűzoltókat. Valamilyen mértékű szén-monoxid-mérgezést 82-en szenvedtek, 3 ember pedig meghalt – tájékoztatott az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.