Ombudsman vizsgálja a katasztrófavédelem internetes megjelenését
A katasztrófavédelem honlapjai tiltják, hogy onnan engedély nélkül bárki információt vegyen át.
„A honlap eredeti tartalma, illetve oldalainak bármilyen alkotóeleme (szöveg, kép, hang, videó, animáció, stb.) csak a tartalomszolgáltató előzetes írásbeli engedélyével használható fel.” – tartalmazza az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és számos megyei katasztrófavédelmi igazgatóság Jogi nyilatkozata. A korlátozás miatt az alapvető jogok biztosa vizsgálódik, miután bejelentés érkezett a szerzői jogról szóló törvénnyel, a médiatörvénnyel, a katasztrófavédelmi törvénnyel, de még az Alaptörvénnyel is ellentétes nyilatkozatról.
A panaszos szerint a katasztrófavédelemnek nem csak lehetősége, hanem kötelezettsége is a tájékoztatás a veszélyhelyzetekkel, katasztrófahelyzetekkel, tevékenységével kapcsolatban. Ezt a tájékoztatást azonban nem korlátozhatja a saját honlapjára, a balesetekről, tűzesetekről, egyéb eseményekről kiadott közlemények – ahogy a szerzői jogi törvény is kimondja – a forrás megjelölésével külön engedély nélkül felhasználhatók. A katasztrófavédelem azonban azt is megtiltja, hogy a közleményeit valaki automatikusan továbbadja, felhasználja, például egy újságíró az általa szerkesztett újságban, vagy egy magánszemély egy közösségi oldalon (pl. Facebook) keresztül.
A beadvány szerint a Jogi nyilatkozat által megszabott előzetes engedélykéréshez való ragaszkodás már önmagában akkor is sérti az állampolgári jogokat, ha a katasztrófavédelem hozzájárul a közléshez, mert egy ilyen közlés engedélyezése időbe kerül, egy veszélyhelyzet esetén pedig minden perc számíthat, az emberek életére, testi épségére, vagyontárgyaik megmentésére, vagy a pánikhelyzet megakadályozására vonatkozó információk a bürokrácia miatt nem késlekedhetnek.
Az emberektől amúgy sem várható el, hogy a katasztrófavédelem összes honlapján (országos, fővárosi és minden megyének egy), valamint minden állami szerv honlapján állandóan figyeljék, és keressék rajta az információkat, melyek feltehetőleg rá is vonatkoznak – érvel a panaszos, hozzátéve: abban segít a sajtó, hogy ezen információkat tömegesen továbbítsa, megkönnyítse az elérését a lakosok, az érintettek számára. Egy közpénzből működő szervezetnél a közérdekű információk, az azt segítő, alátámasztó fényképek, videók pedig veszélyhelyzeti kommunikáció, hírtájékoztatás céljából való felhasználása nem lehet tiltás, korlátozás tárgya – hangsúlyozza.
Az ügyben már tavaly decemberben megkezdődött a vizsgálat, és a március 14-én, illetőleg az azt követő napokban az országot sújtó szélsőséges időjárási helyzet kapcsán indított ombudsmani vizsgálatban is téma lehet a felvetett probléma.