Online konferencia a felnőttképzésről

Online konferencia a felnőttképzésről

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium sikertelenül próbálta eloszlatni az új rendszerrel kapcsolatban felmerült kételyeket.

„Az Innovációs és Technológiai Minisztérium életében, vagy a magyar kormány életében szerintem ez egy nagyon fontos strukturális döntés, amit meghoztunk a felnőttképzés átalakításával kapcsolatban és hisszük azt, hogy az az irány, amit kijelöltünk, és azok az eszközök, amiket alkalmazunk, azok célravezetőek lesznek” – ezen szavakkal nyitotta meg György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a megújult felnőttképzésről szóló online konferenciát.

Az államtitkár közölte: „A kérdéseiket értjük és meg is értjük, és hogy ha úgy érzik, hogy a rendszer még finomítható, mi nyitottak vagyunk az Önök érveire. Azt szeretnénk ugyanakkor, hogy ha a mai napon meghallgatnák a mi érveinket, és el tudnánk Önöknek magyarázni, be tudnánk Önöknek mutatni, hogy ez a rendszer nem bonyolult, nem növeli az adminisztrációs terheiket, viszont lehetőséget biztosít számunkra arra, számunkra magyarok számára arra, hogy a XXI. század követelményeinek megfeleljünk, és a munkavállaóink a jég hátán is képesek legyenek megállni.”

A felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény szerint szeptember 1-jétől bejelentésköteles felnőttképzési tevékenységnek minősül az 1996. évi XXXI. törvény 22. § (3) bekezdése szerinti tűzvédelmi oktatás és az 1993. évi XCIII. törvény 55. §-a szerinti munkavédelmi oktatás is. Ezt a felnőttképzést tehát csak az végezheti, akinek a tevékenysége között a képzés vagy oktatás szerepel, a felnőttképzési államigazgatási szervnél a tevékenységét bejelentette, majd minden egyes oktatásról, képzésről a meghatározott adatokat, köztük egy sor személyes adatot feltölt a Felnőttképzési Adatszolgáltató Rendszerbe (FAR).

A szeptember 29-i konferencia sem adott választ arra, hogy miért van értelme a munkavédelmi és tűzvédelmi oktatást ebbe a körbe belevenni. György László még az adminisztrációs teherrel kapcsolatos aggodalmakat sem osztja, szerinte a FAR révén egyszerűbb a tűzvédelmi és munkavédelmi oktatások nyilvántartása. Bódis László államtitkári kabinetfőnök előadásához tartozó dia tanúsága szerint a FAR által automatikusan generált tanúsítványt kell mindössze a munkavállalóval aláíratni, ezzel tudja igazolni a munkavállaló, hogy valóban elvégezte a képzést.

György László és Bódis László tehát láthatóan nincsen tisztában azzal, hogy a tanúsítvány önmagában nem képes helyettesíteni egy munkavédelmi vagy tűzvédelmi oktatás dokumentálását, ráadásul a tanúsítvány az oktatott személy részére készül, nem a munkavállalónak. Viszont egy halom adat beszerzésére és átadására kötelezett a felnőttképző.

Technikai bonyodalmak

Miközben az ITM a „Feladatunk a jövő” szlogennel kampányol, a jelen kor technikájával sem képes megbirkózni. Előszőr szeptember 22-re hirdették meg a konferenciát, de az el sem tudott indulni, mert képtelenek voltak egy online közvetítésre.

Most már a Youtube szolgáltatását vették igénybe, de a hang erősen recsegett, és az adás mintegy két óra elteltével, Tóth Edit, a Pest Megyei Kormányhivatal főosztályvezetőjének előadása alatt megszakadt, miközben a nézők azon gyönyörködtek, az „egyelőre” szó a bemutatójában úgy volt leírva, hogy „egyenlőre”. Némi szünet után azonban a közvetítés folytatódott.

Megválaszolatlan kérdések

Bencsik János független országgyűlési képviselő ismét írásbeli kérdéssel fordult az innovációért és technológiáért felelős miniszterhez. A puszta kérdések rávilágítottak, milyen nagy baj van az új felnőttképzési rendszerrel kapcsolatban.

Érdemi válasz ezúttal sem érkezett, a konkrét kérdések sorát figyelmen kívül hagyva Schanda Tamás parlamenti és stratégiai államtitkár csak a téren próbálta megnyugtatni a kedélyeket, hogy a bejelentésköteles felnőttképzési tevékenység megkezdhető a bejelentési kötelezettség megtétele után, nem kell várni az eljárás lefolytatására. Schanda Tamás azt már nem domborította ki, hogy a 8 napos ügyintézési határidővel megbirkózni képtelen Pest Megyei Kormányhivatal el is utasíthatja a kérelmet, illetőleg a nyilvántartásba vétel előtt adatszolgáltatás sem lehetséges, így a felnőttképző nem tud nyilatkozni arról, hogy az adatszolgáltatási kötelezettségének eleget tett, így a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény alapján a szolgáltatás költségként nem számolható el.

Az ITM Gazdaságstratégiáért és Szabályozásért Felelős Államtitkársága augusztus végén még azt ígérte, hogy az új felnőttképzési rendszerre való zökkenőmentes átállás elősegítése érdekében szeptember első felében részletes segédanyagot tesznek elérhetővé. A mostani konferencián is megerősítették, hogy lesz ilyen dokumentum, a „közeljövőben”.

Rovat
Témakör